MIÉRT EZÜST A NŐ?

MERT AZ NEMESSÉ, ELEGÁNSSÁ TESZI A KORT, ÉS AZ ŐSZÜLÉST

 MERT ERŐT ÉS ÖNBIZALMAT SZERETNÉK ADNI EHHEZ AZ ÚJ KEZDEMÉNYEZÉSHEZ, HOGY ITTHON IS ELINDULJON A VÁLTOZÁS, AMIT MÁR LÁTOK KÜLFÖLDÖN

EZÜSTNŐ SZÜLETÉSE

2017 tavaszán érett meg bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha nem festeném többet a hajamat, és megengedném magamnak, hogy kívül is megmutatkozzék mindaz a változás, ami a belső folyamataimat tükrözi. Ebből született meg az a választás, hogy újra visszatérjek a természetes hajszínemhez, ami akkor már őszes cirmos volt. Májusban volt az utolsó hajfestésem, augusztusban volt egy hajszínezésem még a kontraszt elmosása véget.  Határozottan felszabadító érzés önmagamként megmutatkozni, ami új lehetőségeket generál az életemben. Összekapcsolódtam a világ számos országában élő nőkkel, akik szintén felvállalják az őszülésüket kortól függetlenül. Az őszülés nem korfüggő valakinél már a 20-as éveiben megjelenik, vagy hirtelen trauma hatására lesz egyik napról a másikra ősz. Sosem lehet tudni mit takarnak a képeken a mosolyok  a ráncok az őszhaj milyen történetek vannak elrejtve mögöttük. Azt tapasztalom mindenki hasonlóan érzi a megerősödést, miután rálépett az ezüst útra. Jó egy ilyen támogató közegbe bekerülni, ezt szeretném én is itthon elindítani ezzel a felhívással.  Amennyiben rendben vagyunk magunkkal megvan a belső harmóniánk, a kisugárzásunk is megváltozik, és ez a nőiességünkben is kiteljesedést hoz. Szeretnék mindenkit bátorítani, aki ezen gondolkodik, vágjon bele, de ha nem érez elég erőt hozzá, akkor kezdje a belső egyensúly helyrerakásával. Tudom hogy sokan vannak, akik már egy ideje hezitálnak, de valamiért még nem tudtak elindulni ezen az úton mert nem érzik az erőt és bizonytalanok. Nekik tudok segíteni abban hogy ez a belső ellenállás oldódni tudjon. Amíg a régi családi mintáknak és egyéb hitrendszereknek hagyjuk, hogy tudattalanul hassanak ránk, addig nem tudunk kikerülni a befolyásuk alól , és el sem tudjuk képzelni, hogy lehet másképp is! Amikor kilépünk ezek hatása alól, egy olyan energia szabadul fel, amit nem is sejtünk, ami átrendez mindent, ha ezt választod. Megéri az időt és energiát önmagunk megismerésébe fektetni, sosem késő elkezdeni, csak nyerhetünk vele. Itt az idő felfedezni ezt a Női energiát magadban! Ki az, mi az a csoda aki Te vagy? A történet végére tényleg megszületik az EZÜSTNŐ! 

Fogalmazd újra az idő múlásáról, a testedről kialakult nézőpontjaidat!

Amikor a mai világban, ha a divat világára gondolunk, akkor a nagyon vékony, fiatal, hosszúlábú lányok jutnak eszünkbe. Azt hitette el velünk a média, hogy ez a mai kor női image-e és csak az ilyen a típusú nők az ideálisak. Fiatalság - tökéletesség kultusz van a kollektív tudatban, aminek a nők próbálnak megfelelni. Kialakított a média egy olyan nézőpontot bennünk, hogy ha valaki őszül, korosodik az  perifériára szorul és a lehetőségei csökkennek. Ez generációról generációra adódik át, pedig van lehetőségünk mást választani. Új korszak indul el ezen a területen is! 

Közel 2 éve vagyok benne a mindennapokban ebben a témában, és egyre több olyan hölgyet fedezek fel, akik már átírták eddigi nézőpontjaikat a korral, a kinézettel kapcsolatban. Örömmel tapasztalom azt hogy egyre inkább érvényes az új tendencia, hogy   a mai 60 az új 50, a mai 50 az új 40, a mai 40 az új 30. Sosem foglalkoztatott a korom, de az biztos most érzem a legjobban magam a bőrömben. A kor csak egy szám, a kulcs az ahogyan viszonyulunk hozzá. Amint ez  tudatosul akkor már eltudod engedni, hogy mások mit mondanak, gondolnak rólad,  ezáltal felszabadulsz békében és harmóniában leszel önmagaddal és abbahagyod végre az aggódást!

GREY REVOLUTION!

Változtassuk meg az őszülő hajról, testünkről kialakult nézőpontjainkat! Tegyük az őszülést  és a test változásait természetessé! Légy részese a "EZÜSTNŐ" kezdeményezésnek!

 Adjunk életet, energiát az őszülő, ezüst hajnak, ami nem korfüggő! Varázsoljuk széppé, elfogadottá, megbecsülendővé!  

LÉGY TE IS AZ EZÜSTNŐ MOZGALOM RÉSZE! 

GYERE VELÜNK ERŐSÍTSÜK EGYMÁST LÉGY A KÖZÖSSÉG TAGJA!

Fotó: Hivert Daniella
Fotó: Hivert Daniella
Fotó: Rostás Tibor
Fotó: Rostás Tibor

Ki mondta, hogy az őszülő nő öreg és nem lehet vonzó, szexi?

Az őszülő nő: szép, bölcs, sokat megélt, tapasztalt, tele van színnel és tartalommal. Ne takargasd, inkább mutasd meg a ráncaidat is! Vállald fel a korod szépségét, tegyük elfogadottá, és természetessé! Változtassuk meg az őszülő haj viseléséről kialakult világképet! Hiszen az őszülő haj mögött oly sok gazdagság, szépség, élettapasztalat, érték társul, visszaadva ezzel is az emberi élet méltóságát. Lép az új női erődbe!

EZÜSTNŐ zártcsoport

Azoknak akik már belefogtak a lenövesztésbe vagy most tervezik,
 de még nem mertek belevágni és vágynak egy támogató lélekközösségre, sorstársakra! 

Facebook/ezustno

Annak aki szeretne tájékozódni a témában vagy csak kiváncsi mi is ez, annak a nyilt oldalt ajánlom!

 Szeretettel invitállak a NŐI újrahangolóra

   Hogyan legyél RAGYOGÓ, STÍLUSOS EZÜSTNŐ kívül, belül!